Madárlesen

Szőke-Szabó Mónika intézményvezető - Pszichiátriai Betegek Otthona2026-05-20

Májusban a legjobb kint lenni a természetben: már szép az idő, de nincs hőség. Éppen ezért igyekeztünk minél több kirándulásra eljutni lakóinkkal.

Egy hihetetlenül érdekes napot töltöttünk az Esztergomi Madárakol vendégeiként az Esztergom közigazgatási területéhez tartozó egykori Shaolin faluban, a Dobogókő alatt elterülő erdőségben.

Vezetőnk, Vízkerti András tapasztalt és elhivatott szakember, mintegy ötven éve része az életének a madarászás, az erdőjárás.

Általa bepillantást nyertünk a madárgyűrűzés rejtelmeibe, láttuk, hogyan „fogják” a madarakat az erre a célra kialakított, speciális hálókkal, melyek úgy vannak kitalálva, hogy semmilyen kárt ne tegyenek a kis tollasokban.

A kihelyezett madárodúk ellenőrzésében is részt vettünk, láttunk olyan fészkeket, melyekben még csak tojások voltak, és olyanokat is, ahol a növendék madárkák várták összebújva, hogy szüleik végre megérkezzenek az ellátmánnyal.

Felejthetetlen élmény volt, biztosan visszatérünk még!